Kereszténység




Adatok a keresztényüldözésről, a teljes keleti keresztény kultúra romokban hever.
Amit évezredek hoztak létre és őriztek meg számunkra, azt a jelen kornak 100 évbe sem került felszámolnia.
Néhány kiragadott példa:
„100.000 keresztény hal meg évente a hite miatt Vatikán szerint” [1]
„olyan hatalmas az áldozatok száma, amekkora a korai idők keresztényüldözéséhez hasonlítható. A 20. században több embert üldöztek a hite miatt, mint az összes korábbi időszakban.” [2]
„Szomorú tény, hogy mostanra mintegy százmillió keresztény szenved üldözést vallása miatt a világon, az ellenük irányuló támadások pedig immáron tragikus méreteket öltöttek. Az áldozatok száma 2000 és 2010 között meghaladta az egymilliót, az utóbbi 10 évben átlagosan 270 keresztény szenvedett vértanúságot minden 24 órában. Megdöbbentő tény, hogy tavaly a vallási hovatartozása miatt meggyilkolt emberek 75%-a keresztény volt.” [3]


Nyomozás a történeti Jézus után.
A cikkben szereplő kapcsolatok a kereszténységgel, sokkal inkább a manicheizmushoz köthetőek, amely szó szerint a Fény vallása, illetőleg az eredethez köthető napvallás hagyatéka, a Mithrász-vallás az ősi perzsa mazdaizmus ága, lényege nem maga a fény, hanem fény és sötétség párviadala. Nem egy hanem két istenben hittek! A manicheista tanok nyomait őrzi a keleti kereszténység, az ortodoxia. Mint a Szírek, Örmények és Koptok, de még inkább a gnosztikus dokumentumok. Alapvetően más Jézus képet kapunk, érdemesebb inkább utánanézni, mint egyszerűen elhinni amit ez a cikk állít, mert a felsoroltak érdekesek, csakhogy az egyiptomi Hóruszra éppígy igazak, de még Buddhával is találunk egyezéseket. Nincs miért leessen az állunk, összefutottuk egy közös ősi archetípussal aminek hagyományát minden vallás megőrizte.


Jézus valós tanításának nyomai, a gnózis és a lelki-felismerés, avagy Tamás Evangéliumának megértése és a kereszténység életben maradása.
A kereszténység kialakulásának kezdetén az első és a második évszázadban, létezett valami, ami még a hitnél is sokkal mélyebbre mutatott: ez volt a „belső tudás”. Jézus fellépésekor viszonylag jelentős számú embernek voltak látomásaik: Krisztus élményeik. „Tudók” voltak, ők valódi szellemi értelemben élték meg, mit jelent embernek lenni. Hogy ez a Krisztus mit is szándékozik valójában. Ez a fajta tudás egyre inkább elveszett. Olyan mintha ezt a szellemi erőt, az idők folyamán, a normális, földi élet felszippantotta volna. És e belső tudás helyére egyre inkább a hit lépett.


Egy szír keresztény nő megdöbbentő, őszinte felszólalása, avagy a politikusok és az egyház kereszténynek vallja magát?
Szíria az az ország ahol nincs kölcsön-rabszolgaság, senkinek sem adósa! (Sem az egyén sem az állam.) Szíria nem adósa a központi banknak vagy az IMF-nek. Szíriának ingyenes egészségügyi ellátása és oktatása van. Szíriának erős középosztálya van. Nincs GMO, importja tiltás alatt van. A Közel-Kelet utolsó szekuláris állama, olyan állam ami évszázadok óta fennáll, ősi gyökerekkel rendelkezik. Nagy múltú állam óriási kulturális kincsekkel. Van olaj és földgáz.
Az Assad kormányzás világi kormányzás, ahol minden felekezet és kisebbség képviseltetheti magát, ezért élhettek ott eddig a keresztények, miközben Irakból és Iránból majdnem eltűntek. 


Keresztényüldözés és a Zeitgeist
Vajon valós veszedelem? Hiteltelenítés felsőfokon?
Tollat azért ragadtam mert van egy szervezet ami megtéveszti az embereket. Ahogy végignéztem a videót megszólaltak bennem a harangok... akkor most mi van? Eddig tetszettek ezek a filmek, csak most ébredtem rá a manipulációra ami ebből az összeállításból csak úgy árad felénk. Márpedig ha megvezetnek azt nem tűrhetem szó nélkül. Segítsetek, van aki ugyanezt érzi??
   A Zeitgeist.
Kerüljük el a hamis prófétákat!      
Különösen most lenne fontos másra figyelni hiszen a Szíria elleni háború a Közel-Keleti kereszténység eltűnését fogja eredményezni.
Azt gyanítom senki sem tudja mit veszítünk el, mert akkor nem ülne ölbe tett kézzel a világ. A rengeteg emberáldozat és kultúrák eltűnése mellett a kereszténység bölcsője, Jézus valós történeti személyéről vallott tanúság lesz oda. Még léteznek az ősi iratok, de meddig?
Közben a világban zajló folyamat:
Keresztényüldözés az új évezred első tíz éve alatt megöltek egymillió Krisztus-követőt. A térségben nehezedő életfeltételek miatt a keresztény migráció évtizedek óta folyamatos.
Európa és Amerika ma már nem nevezhető kereszténynek. Ébresztő! Ha a kereszténységnek csak a csírája bennük lenne szó sem lehetne háborúról. A mindennapokról: tilos iskolában keresztet hordani, a bibliáról beszélni, Amerikában tanárt rúgtak ki emiatt. Nálunk feltették a kérdést a gyereknek hittant vagy erkölcstant akarsz tanulni?

A szimbólumok ereje




100.000 keresztény hal meg évente a hite miatt. Az Arab tavasz és a keresztény nagyvilág

Riasztó adatok a keresztényüldözésről!

Alexandriai Kopt keresztény egyház

Gnoszticizmus

Gnózis - út a teljessség felé

Manicheizmus, Katharok



Hermész Triszmegisztosz

A lélek súlya


Mandeusok - egy vallásfelekezet, amely napjainkban tűnik el a föld színéről, pedig még ma is őrzi a talán ezer évvel ezelőtti megkövesedett állapotát.
http://jovonkamultunkbankeresendo.blogspot.hu/2013/04/mandeusok-egy-vallasfelekezet-amely.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése