2013. május 3., péntek

Ősi szimbólum a budakalászi Árpád-kori templomban



Budakalász Árpád-kori templomkápolnájában talált kövön ősi jelek, szimbólumok, melyek eredete a homályba vész a régmúltba vezet vissza. Az alsó szimbólum látható a gavrinis-i, a kevermesi leleteken továbbá a Pantokrátor Krisztus vállára is ez a szimbólum fut fel a Szent Koronán.


Budakalász (régi nevén Káloz, Kalaz) elfeledett ősi temploma. Hagyományát megőrizte az emlékezet, 1856-ban a Svábok által emelt 3 kőkereszt közül az egyiket pontosan az apszis fala felett helyezték el. 1977 áprilisában a dombtetőn faültetés közben több csontváz került elő, értékes ötvösművészeti leletekkel (II. András korabeli pecsétgyűrű és ezüstdénár). A nemrég lezajlott ásatások során keletre tájolt egyhajós középkori templom alapfalai bontakoztak ki. Nagyméretű, egyenes záródású, sarkain támpillérekkel megerősített szentélyhez egy téglalap alakú hajó csatlakozik; az épület 11,5 méteres szélességű és 23,5 méteres a teljes hosszúsága. A nyugati oldal középtengelyében emelkedett a 4 x 4,2 m befoglaló méretű torony, amelynek két sarkát támpillér támasztotta meg. A bejárat a déli oldal középső részén nyílt. A mészkőből rakott falak legnagyobb feltárt magassága 1,5 m; több helyen faragott elemek, profilozott nyíláskeret- és boltozat-töredékek, valamint a külső oldalon végigfutó lábazati párkány maradványai is előkerültek. A régészek az ásatások során őskori leletek mellett több feliratos római kőre, köztük egy Jupiter-oltár darabjára is rábukkantak. A dombtető teljes, minden négyzetméterére kiterjedő feltárására nincsen lehetőség - a régészek csupán a késő középkori szintig hatoltak -, bár a föld valószínűleg további érdekességeket rejtegethet.

A patkóíves kápolna melyben a vésett követ találták(?):
Azért a kérdőjel mert nem cikkből egyértelműen nem derül ki a kő pontos helye csak a fotók sorrendjéből következtettem ki, és nagy általánosságban a vésett köveket római korinak említik, ami ismerve a szimbólum elterjedtségét és korábbi fellelhetőségi helyeit képtelenségnek mondható. Sajnos a feltárást végzők nem fordítottak figyelmet ezekre a jelekre, viszont köszönettel tartozunk nekik mert a vésett kövekből ezt az egyet (a számunkra a legfontosabbat) tették közzé.   





Megjegyzés:
Régészeti leletek szerint a térség a nagyon korai időktől kezdve lakottnak számított. Itt találták meg Európa első kocsi ábrázolását a Péceli kultúra alkotását a rézkorból.
 A Szent Koronán ábrázolt Alsó Pantokrátor köpenye és Szent György köpenye amire szimbólumkaput nyit a kövön talált ősi mintázat.

A templom alaprajza:


Ilyen lehetett:


Feltárás:






1 megjegyzés:

  1. http://budapestcity.org/02-tortenet/01-regeszet/budapesti-hun-jelveny-hu.htm

    VálaszTörlés