2012. november 24., szombat

Élőgép - az elképesztő mesterséges ökoszisztéma




ELKÉPESZTŐ, CSÚCS! 

Mindenütt a válság szörnyű hatásait hallom, pozitív kezdeményezésekről alig-alig, pedig milyen jó lenne ha ezek is nyilvánosságot kapnának.
Zseniális ötlet, a jövőbe mutat, hasznos, életképes… 


„.. az úgynevezett Élőgép víztisztítási technológiát, amely egy “olyan mesterséges ökoszisztéma, amelyet mi tervezünk, építünk, úgy néz ki, mint egy botanikus kert, és ha jól épül, akkor olyan illatú, mint egy virágüzlet”.


„.. a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) az élőgépes megoldás mellett döntött az 1960-as évek óta működő Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep felújításánál.”

„A világon jelenleg öt országban működik az Élőgép technológia összesen 24 telepen (Magyarországon kívül a kínai Sencsenben, a francia Le Lude-ben, a lengyelországi Barzkowicében, valamint Ausztriában a hartbergi ökoparkban), és a kínai iroda mellett tavaly már elkezdték kiépíteni képviseletüket többek közt Szingapúrban, Indiában és az Egyesült Államokban is – vagyis ott, ahol növekedni szeretnének.”

“A természetről koppintották a technológiát, nincs jobb megoldás.”

"Mit rejt a botanikus kert?
Az 1998 óta fejlesztett Élőgép egy olyan mesterséges ökoszisztéma, amelyben a biológia, nanotechnológia, informatika és tulajdonképpen a mesterséges intelligencia össze van gyúrva egy olyan élő rendszerré, amelynek az a kifejezett feladata, hogy a vizet megtisztítsa és újra használható formába hozza – Kenyeres István, az Élőgép egyik atyja így mutatta be termékét. A módszer nem minden szennyvíz tisztítására alkalmas, mert az ipari nehézfémek, vegyületek nem bonthatók biológiai úton. “Olyan vizeknél alkalmazható, amikre azt lehet mondani, hogy élő rendszer számára tápanyagforrásként értelmezhető” – mondta."

Forrás:

Magyar botanikus kert mosná a szennyvizet Kínától Amerikáig

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése